KSZJ HÍREK

Barokk táncok szakkör indul a 2. félévtől

A második félévtől "Barokk táncok" címszó alatt a gyerekek régizenei táncokat tanulhatnak szakkör keretében, heti kétszer 30 percben. A táncokat Kalmárné B. Gitta tanítja be a gyerekeknek. 
"Először a sepsiszentgyörgyi zenei általános iskolában találkoztam a régizenei táncokkal. Ebben a kis együttesben családias hangulatban ismerkedtünk a reneszánsz és a barokk táncok világával. Kicsik és nagyok egyaránt együtt táncoltak, hiszen a tánc nem korhoz kötött, hanem a mozgás szeretetéhez. Talán így nem meglepő, hogy a francia és angol udvar miért a táncot helyezte előtérbe és nem a zenét. A előadásokon, városi rendezvényeken korhű ruhákban léptünk fel, élő hangszerkísérettel, mely emelte az előadás hangulatát. Az egyetemen a fakultatív tárgyak közt pillantottam meg újra a régizenei táncokat. Nem volt kérdés, hogy ott a helyem! Ismét két boldog táncos évet tudhattam magaménak, mely még szorosabbra fonta szeretetem a régizenei táncok iránt, majd dr. Széll Rita LFZ táncmester "Régi táncok iskolája" kurzusa, után fogalmazódott meg bennem egy kis együttes alapítása iskolánk tanulóiból. Szeretettel várok tehát minden kedves érdeklődőt, tánckedvelőt, aki kapcsolatba szeretne kerülni a régi idők táncaival, zenéivel." 

KSZJ hírek

2026 . 10 . 14

A Rózsafüzér hónapja

Október a Rózsafüzér hónapja, amely különösen fontos számunkra, hiszen a Szent Szűz közbenjárásával közelebb kerülhetünk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz ezért imádkozunk közösen.

KSZJ hírek

2026 . 10 . 13

Iskolakóstolgató a leendő elsősöknek

Tisztelt Szülők! Kedves Leendő Elsősök! Iskolakóstolgató programsorozatunk keretében lehetőséget biztosítunk az érdeklődő szülők és leendő elsős kisdiákjaink számára intézményünk megismerésére. A részletekért kérem, kattintson!

KSZJ hírek

2026 . 10 . 07

Iskolabejárás a leendő elsősök szüleinek a KSZJ-ben

Az idei év Iskolakóstolgatójának első eseményén a leendő első osztályos diákjaink szüleit várjuk október 10. szombaton 9 órakor iskolabejárásra.

KSZJ hírek

2026 . 09 . 29

Szülők Akadémiája a bullying témában

"Mit teszünk bullying esetén?" címmel tart előadást Dr. Jármi Éva ped. szakpszichológus október 21-én, szerdán 17 órakor iskolánk aulájában melyre minden érdeklődő szülőt várunk!

KSZJ hírek

2026 . 09 . 29

Énekes Iskolai Sportnap

2026. október 3-án, szombaton, immár hagyományosan megrendezzük az énekes iskolai sportnapot melyen a biatorbágyi a budapesti Szent Angélás énekes iskolás diákok versengenek a mieinkkel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

KSZJ hírek

2026 . 09 . 26

Teremtésvédelmi nap

Szeptember 23-án rendeztük meg iskolánkban a teremtésvédelmi napot. A különböző évfolyamok változatos programokon tanulhattak az egészség- és környezettudatos életmódról és teremtett világunk védelméről.

KSZJ hírek

2026 . 09 . 23

Őszi ruhacsere

Hozd el a legjobb megunt ruháid szeptember 29-30-án reggel és válogass kedvedre október elsején az aulában!

KSZJ hírek

2026 . 09 . 18

Csilléry Orsolya kiállításának megnyitója

Iskolánk átvételének 20 éves évfordulóját ünnepelve, az Ars Sacra hét keretében, megnyílt iskolánk egykori képzőművész tanárának, Csilléry Orsolyának kiállítása az Aulában.

KSZJ hírek

2026 . 09 . 18

Veni Sancte Székesfehérvárott

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén, hagyományainkhoz híven részt vettünk a Székesfehérvári Egyházmegyében működő katolikus iskolákkal együtt a Prohászka templomban tartott püspöki szentmisén.

KSZJ hírek

2026 . 09 . 18

Pusztamaróti zarándoklat

A mohácsi csatát két héttel követő pusztamaróti csata emlékhelyére zarándokoltunk szeptember 12-én, szombaton. A KSZJ csapata Héreg felől, kb. 6-6,5 km-t gyalogolva érkezett meg a helyszínre.