KSZJ

A programról


Határtalanul kirándulás Erdélyben

2025. június 2-6-ig a 7/a és b osztályokkal Erdélyben, Székelyföldön kirándultunk. Az öt nap alatt rendkívül gazdag programban volt részünk.

Az első helyszín, ahova ellátogattunk, az algyógyi körtemplom volt, azután tovább utaztunk Gyulafehérvárra, ahol megnéztük a szépen felújított várat, majd pedig a Szent Mihály-székesegyházat, ott láthattuk többek között Hunyadi János sírját is. Este érkeztünk meg Zetelakára, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket vendéglátóink, Sebők Győző bácsi és családja.

Másnap elindultunk az 1000 éves határhoz, ott megnéztük a Rákóczi várat, a Kontumác kápolnát, majd Deáky András tanár úr, a gyimesi csángók lelki vezetője tartott nekünk egy nagyon megindító előadást a csángók előző ezeréves történelméről, a vámház felújításának körülményeiről és a napjainkban idelátogatók megható tiszteletadásáról. Végül pedig megnéztük a felújított vámházat. Következő úticélunk a csíkrákosi erődtemplom volt, majd Madéfalván megkoszorúztuk az 1764-es vérengzés székely áldozatainak emlékművét. A koszorúzás után Csíkszeredában felkerestük a Makovecz Imre tervei alapján épült Millenniumi templomot, majd a Mikó-várat, ahol nagyon érdekes előadást hallhattunk a székelység mindennapjairól, emberi helytállásáról. Ezután utaztunk Csíksomlyóra, ahol pedig ellátogattunk a kegytemplomba. Este finom vacsorával vártak minket vendéglátóink. Este volt egy medveriasztás, ami nagyon meglepte a gyerekeket, ugyanakkor már néhányan jelezték közülük, hogy nem érzik jól magukat és hányingerük van, de ekkor még nem gyanakodtunk fertőzésre, inkább arra gondoltunk, hogy túlságosan sokféle ennivalót ettek össze az úton.

Harmadnap a zetelakai helyi iskolába látogattunk el, ahol a helyi gyerekek bemutatták iskolájukat és településüket, majd kihívtuk a fiúkat egy barátságos focimeccsre. Ezt a gyerekek nagyon élvezték. Ezután traktoros szekerekkel felmentünk a Hargitára és az emlékmű megtekintése után túráztunk. A kirándulás nagyon izgalmasra sikerült, mert találtunk egy friss medvenyomot, amely szerint a medve nem sokkal járhatott előttünk, de a medvét szerencsére nem láttuk. Délután ellátogatunk Gáspár Hajnal helyi termelőhöz, aki a lekvár- és szörpkészítés rejtelmeibe vezetett be bennünket, majd a gyógynövénykertészetében a gyógynövények jótékony hatásairól beszélt nekünk. Közben megkóstolhattuk az általa készített finom, a kertjében termesztett fűszernövényekkel fűszerezett süteményeket. Ekkor már egyre több gyerek jelezte a rosszullétét, ezért a betegeket elvittük a helyi orvoshoz, aki felírta számukra a szükséges gyógyszereket. Az esti órákban a Boróka néptáncegyüttes táncosai tanítottak minket táncolni. Éjszaka már folyamatosan hánytak a gyerekek és hasmenésük is volt. Ekkor már két kísérő kolléga és az idegenvezetőnk is megbetegedett.

Reggeli után a betegek otthon hagyásával – két még talpon lévő kolléga felügyeletével – a Vargyas-szorosban kirándulunk, ahova idegenvezetőnk, rosszulléte ellenére is elkísért minket. Olyan szép természeti környezetben találtuk magunkat, hogy többen ezt találták a kirándulás legszebb, legfeledhetetlenebb részének. A kb. 7 km-es túra után betértünk még Oklándra, ott megnéztük a festett kazettás unitárius templomot. Nagyon hálásak voltunk, hogy a helyi tiszteletes szakított arra időt, hogy részletesen bemutassa nekünk az épületet. A nap vége felé Székelyudvarhelyen felkerestük az Emlékezés Parkját, ahol többek között Rákóczi Ferenc, Hunyadi János és Bethlen Gábor szobrát is láttuk. Estére újabb megbetegedések történtek, de szerencsére az első betegek már kezdtek rendbe jönni.

Június 6-án, pénteken, a kora reggeli órákban indultunk el haza. Aznap még betérünk Szejkefürdőre, majd Farkaslakára, ahol Orbán Balázs és Tamási Áron író sírjánál tettük tiszteletünket. Útközben megálltunk még Kolozsvárott, ahol megtekintettük a Szent Mihály-templomot, a Mátyás-szobrot; a Sárkányölő Szent György szobra által vigyázott Farkas utcai templomot, és Mátyás király szülőházát is. Pihenőt már csak a betegek miatt tartottunk, este a késői órákban érünk haza. Bár az utazás nem indult túl szerencsésen és a fertőző betegség nagyon megnehezítette a programok szervezését, teljesítését, ennek ellenére a gyerekek számára nagyon szép élményt jelentett a kirándulás.

Mind a természeti környezet, mind az épített örökség tetszett nekik, és ők is, a szülők is nagyon hálásak voltak ezért a kirándulásért.

Határtalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJHatártalanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ

Magyarság Háza

Vállalt tevékenységeinknek megfelelően részt vettünk a Magyarság Házának egyik programján. 2022. május 31-én részt vettünk Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban egy filmvetítésen.

A film címe: Törpének lenni, egy óriásoknak szánt világban.

A film egy mozgássérült fiatal lányról szól, aki elmeséli, hogyan tudott boldogulni mozgássérültként, magyarként a szórványban Milyen akadályokba, nehézségekbe ütközött, hogyan tudott átlendülni ezeken, mibe tudott kapaszkodni, hogyan tudta elérni azt, ahogyan most él. Mindezek mellett hogyan tudta magyarságát is megőrizni egy „idegen” világban.

A gyerekek egy részére nagy hatást tett, beszélgettünk róla osztályfőnöki órán. Mivel ez már az utazásunk után volt, kis mértékben át is tudták érezni ezt az élethelyzetet.

Véleményem szerint nagyon „szép” film volt emberiességről, életútról, barátságokról, Istenről, hazaszeretetről.

Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ

Nemzeti Összetartozás Napja

2022. június 3-án pénteken, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából az osztállyal egy megemlékezést tartottunk.

Ennek egyik része volt, hogy az iskolarádióban a reggeli „nyitogatón” - ami a mi iskolánkban minden nap 8:00-8:15-ig egy nap eleji imával egybekötött tanulási folyamatokra történő ráhangolódás szokott lenni – felolvasást tartottunk 3 témában.

Először én, mint osztályfőnök beszéltem röviden Trianonról, az ország szétszakadásáról, az akkori helyzetről, a szomorú tényekről és a következményekről.

Ezután Brücknerné Bánhidi Csilla osztályfőnök helyettes tanárnő beszélt a szórványmagyarságról, a mai helyzetről.

Ennek része volt, hogy minden elszakított területről származó egy-egy diák idézett szövegét az osztály egy-egy tanulója felolvasta, mintha azok a diákok mondanák.

Végül pedig Vukics Anna 7. osztályos tanuló olvasta fel a saját maga által írt élménybeszámolót az erdélyi utunkról.

A visszajelzés alapján nagyon hatásos volt ez a rövid megemlékezés.

Ezzel egybekötve aznapra készítettünk egy kiállítást az iskola aulájában. Kinyomtattunk 25 db fotót A3-as méretben egy közeli nyomda jóvoltából. Ezekből készült a kiállítás, amely a diákok és a tanárok szempontjából is nagy sikert aratott. Sikerült nagyon szép fotókat kiválogatnunk.

E mellett a bejáratnál és az aulában felállítottunk egy-egy kivetítőt, amelyen további kb. 100 db kép ment egész nap ismétlődve. Erre is nagy volt a diákok részéről az érdeklődés.

Szintén ezen a helyszínen a kiállítás előtti térben, a nagyszünetben kollégáim segítségével egy közös éneklést tartottunk ebben a témában az iskolai kórus közreműködésével.

Úgy érzem méltóképpen emlékeztünk e fontos napra és sikerült kedvet csinálnunk sokaknak egy hasonló kirándulás megszervezéséhez, átéléséhez.

Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ Határtaéanul KSZJ

Utazás

A Keresztelő Szent János Iskolaközpont 7. osztályos tanulóival a „Határtalanul” pályázat keretein belül Erdélybe látogattunk április végén.

Az osztályt Brücknerné Bánhidi Csilla osztályfőnök helyettes kollégámmal kísértük el.

Élményekkel teli, látnivalókban gazdag 5 napot töltöttünk el az Erdély és Partium határán lévő Erdélyi-szigethegység magyar történelem szempontjából meghatározó helyszínein. Temesvár belvárosában sétáltunk, Déván felmentünk a várba és néhány diák felidézte a Kőműves Kelemen balladáját.

Ajándékokat vittünk Böjte Csaba testvér árvaházába a gyerekeknek, akik láthatóan nagyon örültek ennek. Felemelő pillanat volt.

Feredőgyógyon megnéztük a Langyos-vízesést, a római-fürdőt és a termálforrásokat. Algyógyon idilli helyen, a felújított Református Ifjúsági Központban szálltunk meg egy éjszakára. Itt található Erdély legrégebbi körtemploma és egy gyönyörűen felújított református templom.

Betértünk Gyulafehérvárra a várnegyedbe és megnéztük többek között a Hunyadiak és Márton Áron püspök nyughelyét a monumentális Szent Mihály-székesegyházban. Nagyenyeden felidéztük Jókai regényét, megnéztük a várat és a Bethlen Gábor Református Kollégiumot. Tordán a sóbányában leereszkedtünk a járatokba.

Két éjszakát töltöttünk Erdély egyik gyöngyszemének nevezett településén, Torockón. Mindenkit lenyűgözött a Székely-kő monumentális látványa. A gyerekek nem hitték el, hogy fel fogunk menni a tetejére. Másnap a helyi múzeum megtekintése után felkapaszkodtunk a csúcsra, ahol egy kisebb eső áztatott el bennünket, hogy lefelé az út egy kicsit izgalmas legyen. Torockószentgyörgyön megnéztük Brassai Sámuel szülőházát és messziről a várat.

Utolsó napon még megálltunk Kolozsváron a fő téren, megcsodáltuk a székesegyházat a Mátyás-szoborral. Végül Nagyváradon elmondtunk egy imát a monumentális római katolikus székesegyházban.

Mindenkinek feledhetetlen élmény volt az utazás.
Schwarcz Gyula osztályfőnök

Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ Határtaranul KSZJ

Programok, melyeken iskolánk részt vesz, illetve partnereink:

Müpa
Erasmus+
Ökoiskola
Pénziránytű
Határtalanul
Bethlen
Magyar Kormány
Garden iskola
Magyar Kormány
Magyar Kormány
Magyar Kormány
Magyar Kormány
Magyar Kormány